Óvodánkról

 

Óvodánk a hét 5 napján 6.30-16 óráig fogadja a hozzánk érkező gyermekeket.

Jelenleg - 2016.02.08-án - 40 gyermek jár zsirai intézményünkbe, 9 fő pedig a répcevisi óvodába.

A nevelő-oktató munka a helyi pedagógiai program szerint történik, mely szerint a gyermekek legfőbb tevékenységének a játékot tekintjük, különös tekintettel a szabad játékra.
Programunk átfogja a teljes óvodáskor nevelő-fejlesztő munkáját, amely az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja értelmében és az Alapító okirat célkitűzései alapján készült; felhasználva még az 1989-es ONP megőrzendő értékeit, valamint Nagy Jenőné: „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” választható elemeit.

Az intézmény felszerelése jónak mondható, melynek szinten tartásáról pályázatok útján gondoskodunk. Minden korcsoportú gyermek számára tudunk biztosítani értelmi-érzelmi és – mozgásfejlesztő eszközöket.

Vannak közös élmények, örömök, ünnepek. Csoportunkban kiemelt szerepe van a művészeti nevelésnek. A nap folyamán mondókázunk, verselünk, énekelünk, körjátékozunk, rajzolunk, gyurmázunk, festünk, hajtogatunk, vágunk, tornászunk, mesélünk, és sokat beszélgetünk. A közösen átélt tevékenységekkel és élményekkel egy nyugodt, vidám hangulatú közösséget igyekszünk kialakítani.

Nevelési elveink
•    hagyományos értékek átadása
•    biztonságos légkör kialakítása
•    gyermeki személyiség tiszteletben tartása, elfogadása
•    a gyermek természetes kíváncsiságának kielégítése sokféle tevékenységen keresztül

Büszkék vagyunk az óvodára, melyben dolgozunk, sokat tettünk, teszünk azért, hogy minden szeglete és a nap minden perce olyan legyen, amelyben jó gyereknek lenni. Szívünk-lelkünk benne, mert ezt csak így lehet jól csinálni!

Célunk, egy olyan óvoda működtetése, ahol a gyermekeink szeretnek óvodások lenni, együtt játszani velünk és kis társaikkal. Természetesen az óvodai létnek vannak szabályai is. Mi olyan szabályokat állítunk fel, melyek az eligazodást, a biztonságos együttlétet eredményezik.

Célunk, hogy minden gyermek vidáman, örömmel járjon óvodánkba, nyitottan forduljon minden új felé, bátran kommunikáljon, ismerje meg a játékok titkos világát. Egészséges, nyugodt, biztonságos, szeretetteljes légkörben nevelkedjen és formálódjon. Mind az óvodapedagógusok, mind a munkánkat segítő szakemberek, teljes szakmai tudásukkal arra törekednek, hogy a gyermekek egyéniségének figyelembe vételével fejlődjön személyiségük, a gyermeki kíváncsiság motiválásával tapasztalati úton bővüljön ismeretük.

Csoportszobánkhoz tágas udvar tartozik, ahol a gyerekek változatos mozgásformákat gyakorolhatnak. Jól szolgálja a nagymozgások fejlesztését, lehetőséget nyújt a szabad mozgásra és a szervezett mozgásos játékok lebonyolítására. Gyermekeink futhatnak, a dombról gurulhatnak, homokozhatnak, a modern játékeszközökön kedvükre mászhatnak, játszhatnak. Hinták, mászókák, csúszdák, babaház színesítik az udvari játéklehetőségeket.

Udvarunkat igyekeztünk úgy kialakítani, hogy az időjárástól függetlenül tudjuk használni, legyen betonos és füves, árnyékos és napos rész egyaránt. A konyhakert kialakításával célunk volt a növények fejlődésének felelősségteljes nyomon követése, a növények gondozásának megszerettetése. A lehetőségekhez mérten önkormányzatunk folyamatosan fejleszteti az óvodát. Az elmúlt évek alatt sikerült kialakítanunk egy új csoportszobát, korszerű napkollektorok segítik a gazdaságos működést, az óvoda tetőszerkezete felújításra került.

NyomtatásEmail

BIGTheme.net • Free Website Templates - Downlaod Full Themes